Sajnos a tegnappal ellentétben, ma nem volt szép idő, sőt...reggel szakadó eső fogadott minket, és csak mostanra tisztult ki az ég, így már szép!
Holnap megyünk haza! Négy napra, mindenféle esküvőset intézni, nagyon izgalmas lesz!!! Ma meg a rossz időben teljesen belemerültem az alkotásban, na nem a szakdolgozatomba még, hanem az ékszeralkotásba: csináltam 5 szettet, különbözőek és nagyon szépek szerintem és a Lori szerint is. Hogy mi lesz a sorsuk azt nem tudom, de olyan régen megvoltak már a tartozékok, hogy csak na, így ma nekik estem és meg ne álltam, kisebb fajta mániaként, nem bírtam lerakni az eszközöket.
Mint ez, de ezt nem én csináltam...

A hétvégénk a szokottnál izgalmasabban telt, hiszen nemcsak ketten voltunk, hanem egy drága látogatónk érkezett Denisza személyében. Szegénykém kicsit ki volt, kellett neki a friss hegyi levegő és a napfény. Egyedül mentem ki érte autóval Bergamóba, majd együtt utaztunk Veronaba az autóval, ahol a csodás idő miatt (szakadó eső) szó szerint bőrig áztunk! Nem sokat sétáltunk, inkább egy csendes kávézóba vitattuk meg, ki hol tart éppen magával, hogyan halad az élete. Nagyon jó volt, de aztán a nedves zokni miatt már mind a ketten szárazba és melegbe kívánkoztunk, így gyorsan hazavezetett az útunk és leheveredtünk egy órácskára (nagyon korai kelés volt mindkettőnk számára). Deni telefonja ezalatt az idő alatt csupán ötször csörgött, így ő kevesebbet pihent. Majd esti séta Trentoba, meg Lori haza hozása, finom borkostoló egy bor árusító helyen, majd még annál finomabb rizottó vargánygombával. Nyammi!

Szombat kedvesebb  volt időjárás szempontból, így nagy sétára indultink kicsiny Vigolo Vattaroba, a fényképezőgép furcsa módon 1-2 másodperces filmeket csinált, Deni el is határozta, hogy valakivel egy filmmé vágatja össze az anyagot. Trento túra délután, ebéd után, finom kávés forró csokoládé, majd este egy remek pizza a vattaroi szuper helyen!
Vasárnap volt a legszuperebb: SZÁNKÓZÁS!
Nemcsak a hegyoldalon ám, hanem egy 2,5 km hosszú pályán, ami tele van kanyarokkal és bukkanókkal. Három kört mentünk, mindenki egyszer egyedül, hát nem volt semmi.
Vinnyogva röhögtem az egyszer biztos, fájt annyira. Amikor egyedül mentem sikerült 5x hatalmasat esnem, a szánkó a fejem felett majdnam kirepült a pályáról, de hát annyira mókás volt. Drága Deni lába kicsit furcsa színeket öltött otthon, de remélem, mára már eltűnőben vannak.
Csodás kis nap volt. Ja és azt nem mondtam, hogy sütött a nap és csodás idő volt a Dolomitokban, Obereggenben.
Hétfő hajnal reptér, induláskor alacsony felhők, így nemcsak a sötét akadályozott a látásban, hanem a fehérség is, meg a friss hó, ami éppen esett, nem túl nagy mennyiségben persze. Elment. Olyan jó volt, hogy itt volt!
Márciusban várunk még egy vendéget, Erikát!
 

Bizony, itt már érezni sokszor: nemcsak a nap kell fel korábban (olyan 6:45-kor), hanem később is megy le (18:20-kor), csicseregnek a madarak, néhány növény elkezdett apró rügyeket hozni, melegszik az idő és a napfénynek ereje van, melegítő ereje. Nagyon finom a tavasz. Persze nem minden nap ilyen, más napokon esik az eső, szürkeség van, de tudom, hogy erre a sok csapadékra azért van szükség, hogy a növények felébredjenek és még inkább új hatásokat hozzanak.

Nem tudom, otthon hogyan van ez, vajon ezek a jelek ott is a levegőben vannak, de ha esetleg nem is, az neked bíztató lehet, hogy itt már igen, így valószínűleg nemsokára hozzátok is megérkezik. Már tényleg csak egy picit kell várni! Megyünk haza Lorival szombaton egy rövid időre: 4 napra, hogy bejelentsük (hivatalossá tegyük) házasulási szándékunkat. Nagyon izgalmas! Megyek a varrónőhöz próbálni, meg ki a Sárkány centerbe cipőt nézni. Ki jön velem? Vasárnap pedig a Barabás villába látogatunk el, hogy csak velünk foglalkozzanak! Nagyon jó lesz! Véglegesítünk menüt, dekorációt,megpróbáljuk átbeszélni az egészet. Legközelebb ugyanis majd csak áprilisban jövök! Messze van. De megyek Bátor Táborba Tesó táborba önkénteskedni, szavazni is fogok (nehéz kérdés, hogy kire, az már inkább kire ne :-) és leadom a szakdolimat!!!
Aztán már május lesz és jön az esküvő...ezek a magazinok mit nem írnak le, egy vicc. De arra megfelelő, hogy az idegileg kevésbé stabil hölgyeket megborítsák a remek tanácsokkal, teendő javaslatokkal. Be is fejeztem ezek olvasását!!!
JÖN A TAVASZ!!!
 

Kaptam lehetőséget, hogy fordítsak! Vagyis még nem kaptam meg, csak a próba anyagot küldték el, amit visszaküldtem és most várok. Na nem olasz-angol viszonylatban kell gondolkodni, hanem egyszerűen csak angol-magyarban. Feliratokat kell fordítani, ami nagyon érdekes és azt gondoltam, milyen egyszerű, amíg meg nem csináltam ezt a mostani elsőt. Remélem, hogy megfelelek. Sok ablak volt nyitva a fordítás alatt, szinoníma szótár, három féle online szótár, google keresője, wikipedia, mindenféle.
Jutalmazásképpen csináltam magamnak két fülbevalót: édesek, olyan mintha egy-egy cseresznye lógna a fülemből, csak nem pirosak, hanem zöldek, kétféle zöld.
Szép hétvégét nektek!
 

Igen, igen: a gyerekek. Most családról fogok szólni, aranyos, tündéri családi gyerekekről. Az is van sok, köszönöm is a termékenység istenének. Szóval van nekem egy unokaöcsém, aki beteg volt most, szegény, mára talán már jobban van, de tüdőgyulladással küszködött a lelkem, ami nem olyan vicces. Meglátogattam vasárnap, látszott, hogy csak 50 % -on pörög, játszottunk egy kis szerepjátékot, ő volt egy valamilyen pokemonos bábuval, én meg szimplán voltam egy szerelő, szállítóautóval és csupa érdekes és néha veszélybe hajló dolgokat csinált ez a két szereplő. Aztán megjelent a nagy izompacsirta is, akin nem volt nadrág, azt kereste, csupa mókás esemény... Itt van ő:

Ennek a szépségnek van egy nővére is, ő is gyönyörű. Már elkezdődött a tinikor, megy a sminkelés, az órákig tartó készülődis, nőcisedik rendesen. Nagyon ügyes, mindig próbál Lorival angolul beszélni, őket hosszabb időre is együtt tudom  hagyni. Íme ő:

Aztán persze van nekem már növekvő öcsém is, most volt tizenegy éves. Volt otthoni partija, ahol hasonló korú és mozgásigényű gyerekek voltak a vendégek. Én meg a mókamester. Öröm volt nézni, hogyan bohóckodnak, kis létszámban együttműködnek (nagyban képtelenek jelenleg egymára figyelni) és csak úgy szórják a papírból készült hógolyót a másik térfelére. Cukik voltak. Márk:
Hát itt van még másik oldal, a Lori oldaláról való gyerkőcök. Gaia az olasz unokahúgunk most lett egy éves és nagyon édes. Ezerrel mászott, amikor január közepén láttam, meg felállt kapaszkpdva és megállás nélkül lépcsőztünk. Igazi kis sonkás manó, aki még mindent megeszik és néha tényleg úgy tűnik, hogy nincsenek korlátok, határok. Pedig biztos de...

Olyan sok gyerek születik most a környezetemben és ez nagyon pozitív, örülök neki és jó érzés ezeket a csöpségeket a kézba fogni, látni, hogy az előző találkozás óta mennyit változtak, nőttek, szépültek, okosodtak, hihetetlenek. Éva és Zsoltnak decemberben született kicsiny szépsége és a két ünnep között, meg most egy hete találkoztam vele és olyan nagy már. itt van egy kép róla:

Hát nem gyönyörű?

Aztán itt van a másik Éva barátnőm, náluk a kislány 3 nap múlva betölti az első életévét és olyan kis kopé, meg ami számomra eszméletlen, hogy az első évben mennyi minden változáson, fejlődésen mennek keresztül. Most kezdett el járni a napokban segítség, kapaszkodó nélkül és az anyukája szerint megállíthatatlan és nagyon élvezi. Róla is egy ennivaló kép még december 31-ről:


 

Már két hete váltottam csoportot. Az egyetlen problémám vele, hogy délután van, így nem tudok a másik helyre menni: kedd és csütörtök délután 5-7 között. Ugyanakkor a tanár nagyon szuper, ő vette fel velem a tesztet és a csoport is magasabb szinten van, mint én. Sőt a csaj angolul sem beszél, így esélytelen, hogy az olasz használata nélkül megértsen. Bár lehet, hogy a magyarral próbálkozhatnánk...
Nagyon örülök, hogy kábé két héttel ezelőtt, a befordulásom után elkezdtem beszélni olaszul. Persze nem hibátlan, nem tökéletes, de van egy bizonyos önbizalmam, ami megkönnyít sok helyzetet. Például nem merevedek le, ha valaki hozzám szól, hanem próbálom megérteni vagy visszakérdezni. Szórakoztató egyébként senkinek lenni!
Tanítványból csak egy van, mert a másik elköltözött Venetoba, ami egy másik régió, a barátjával összeköltözött. Ezért most a héten elmegyek majd egyetemekre, meg könyvtárakba és kiteszem a kis hirdetésem, hátha az új félévben valaki előre akar készülni az angol vizsgájára!!! We'll see.
 

Nagyon jó volt otthon lenni egy hetet. Sok dolgot sikerült intéznem az esküvővel kapcsolatban, aminek örültem és most már nagyon várom azt a bizonyos napot. Lori hiányzott csak, de a tegnap este már együtt aludtunk, nagyon jó vele aludni, mert finom, puha és meleg, álombaejtő.

Nagyon köszönöm Évának és Zsoltnak, meg a kis Zsófinak, hogy olyan jól összeálltak a sorrendek májusra a nagy napon. Zsófi tündéri, a lábamra fektettem és olyan kis kedvesen elvolt, nyugodt, nagyon szép kis baba.
Voltam anyakönyvezetőnél, a papírok rendben, március 1-jén Ancsával együtt megyünk bejelenteni házasulási szándékunkat. Voltam a Belvedere Hotelben, ahol az olasz vendégek szállnak majd meg, egy éve lett felújítva és nem is nagyon használták le: szép, tiszta, korrektek és elfogadhatóak az árak. MI is ott fogjuk tölteni a nászéjszakát, egy nagyon szép, panorámás szobában, amit olcsóbban adnak oda nekünk és a reggelit ágyba hozzák. Van egy kis medence is a hotelben, az ajtónktól jobbra, na meg a szauna! Van kedves játszótere, meg üveges reggelizője, aranyos. Persze a legjobb, hogy a hotel a Barabás villától maximum 7 percre van gyalog, és a szép zöld természeten kell átsétálni, hogy odaérj. A legfontosabbat majd elfelejtem: voltam a varrónővel anyagot venni: szép hernyóselyemre esett a választásom, ekrü és egy másik meg picit metálos. Van tüll is a kapucnis cuccnak, meg csontok, hogy merev legyen a felső része, nagyon elégedett voltam. Persze nagyon várom az első próbát, de mondta már az elején, hogy semmit nem fogok látni még a ruhából, sőt kétségeim leszenk, hogy ő egyáltalán fog-e tudni varrni. Izgalmasan hangzik...na de majd áprilisban!

Megyek majd Tesó táborba a Bátor Táborba, nagyon várom. Nem voltam még diabos turnusban, emiatt ez külön kihívás nekem. Meg hát el szeretnék menni szavazni, nem árt elmenni azt hiszem, sőt!!! Kiderült, hogy április 7-r a leadási határidő a szakdolgozatnak és bár kevesebb mint két hónapom van, most úgy érzem, hogy meg akarom csinálni. Megnyugodtam, azt hiszem, ez azért segít. Remélem, a konzulensem még nem mondott le rólam, majd elválik. Befejezem a héten az interjú gépeléseket, még van másfél :-).

Itt volt anyukám, nagyon jó volt. Nyílván féltem attól, hogy milyen lesz, mert nem töltöttünk együtt ilyen hosszú időt már egy jó tizen egynéhány éve, de megérte. Nagyon aranyos volt, jól érezte magát ls nagyon együttműködő volt. Találkozott Lori szüleivel is, szórakoztató élmény volt. Egyszerre volt, hogy három nyelven szólt a kommunikáció, én meg lavíroztam a három nyelv között. Állítom, hogy ez egy remek gyakorlat az agy pörgetésére és a memória bővítésére. Pörköltet főztünk együtt szombatra Ritának és Claudionak, meg persze Lorenzonak, mert nagyon szereti. Voltunk sétálni Vigoloban, Trentoban, a Bondone hegyen, ettünk pizzát a vattaroi pizzériában (szerintem, itt nagyon fincsi pizzát csinálnak) és ettünk finom házi lasagnát is. Megtanítottuk az Andrea kártyajátékára anyut és a Lorit pedig a hármas snapszerre. Valamint végre lefénykéoezett minket valaki, teljes őrültség közben, amit hóbafektetésnek hívunk, döntetlen lett a meccs. Itt van néhány kép:


 

Hatalmasat buliztunk frissen diplomázott barátokkal Erikával és Erzsivel. Közel 4 órán keresztül roptuk a táncot, de ez köszönhető a hiper jó zenének és a borocskának, amit ittunk előtte. Reggel hatra értem haza, ami szerintem extra csúcs, nem történt már ilyen velem jó régen. Nem is az éjszakai, hanem a nappali közlekedést vettük igénybe hazafele. Másnap persze (vagyis aznap) extra érzékeny voltam, mert nem sikerült kialudnom magam, de nagyon megérte. Voltam unokaöcsi-hugi nézőben. Öcsi picit beteg, nem is volt annyira virgonc, Emi meg elment vacsorára, így nem sokat tudtam meg tőle. De sógornőmmel jót beszélgettünk.
Voltam partin szórakoztató felület: az öcsém 11 éves múlt és meghívta a barátait szombatra néhány órácskára. Játszottunk sokat, a BT-s aktivity nagyon jól ment velük, meg ahol bolondozni kell, együttműködni, kommunikálni még nem annyira sikerült, így a nagycsapatos feladatokat mellőztem, mert egy nagyon egyszerűt nem tudtak közösen megoldani. Érdekes látni, hogy hova fejlődtek és azt, hogy még hova fognak. Korábban is voltam (már kétszer) játékfelelős és akkor egy ilyen activity nem ment volna. Most azonban lazán belementek a fejjel mutogatós részébe is.

Igen, megtörtént, itt járt az első kedves látogatónk, Viki! Nagyon jól éreztük magunkat mindannyian, makd képeket is feltöltök, hogy a vizuáliasak is boldogok legyenek.

Pénteken szedtem föl Vikit a reptérről Veronában, Londonból érkezett. Izgultam nagyon az oda vezető úton, mert az olasz jelzések nem annyira egyértelműek, jól elhelyezettek, és hát valljuk be nekem sincsen nagy gyakorlatom az autópályázásban. Az akadályokat végül sikeresen vettem és meg is érkeztünk Trentóba, összeszedtük Lorit a munkahelyéről és nyakunkba vettük a várost egy rövid séta erejéig, majd hazamentünk finom gombás rizottót enni. Másnap délelőtt körbevezettem Vikit Vigolo Vattaron, nagyon tetszett neki a kis falu, egy kis ékszerdoboznak hívta. Majd Trentóba töltöttük a napot, sétáltunk, beszélgettünk, beültünk egy aperitivo-ra, ilyenek. Este a mellettünk lévő falu pizzeriájában ettünk pizzát, nagyon szeretem azt a helyet, mert végtelenül egyszerű, de van neki ízesített olaja, rozmaringos, fokhagymás és csípős, még finomabbá teszi a pizzákat!!!
Vasárnap a Garda-tó legészakibb városkájába látogattunk el, nagyon szeles, hideg idő volt, de jót sétáltunk és megízletük a csokoládék különlegességét! Gyönyörűek ezek a városok, ilyenkor üresek, mert a turisták nem szeretik a hideget, de nyáron parkolóhelyet sem lehet találni. Az utolsó nap is nagyon jól telt, a reptér előtt még volt időnk és megnéztük Veronát, megízleltük a fagylaltot, a szűk kis utcák mentén megnéztük a folyót is. Kalandos volt idejutni, mert a cento nincsen mindenhol kitáblázva, így el lehet tévedni, könnyen, csupán háromszor sikerült a reptérre vezető úton találni magunkat...
Aztán jött a szomorú búcsú, Viki elrepült, most még csak Londonba, de februárban megy vissza Ausztráliába... Na de nincs miért aggódni, mert mi meg nemsokára megesküszünk a Lorival és aztán elmegyünk nászútra (október-novemberben csak) és lehet, ha minden úgy alakul, akkor sikerül a meghívásnak eleget tennünk és újra találkozni Vikivel, de akkor Melbourne-ben!!! Néhány kép:

 

Itt vagyok újra, mostmár igyekszem visszatérni a napi rutinba, meglátjuk hogy sikerült. Olyan szépen elszoktam az írogatástól, de talán kaptam annyi visszajelzést, hogy folytatom blognaplómat az életem alakulásáról.
A múlt héten mélyültem. Magamban, a világban, a veszteségeimen gondolkoztam, azon, hogy vajon mi lesz az otthoni barátságokkal hosszú távon, megmaradnak-e. Hiszen nem vagyunk egymás mellett nap mint nap, nem hallok rólatok nap mint nap, persze aggaszt a jövő ilyen formában. Itt nincsenek barátaim és a barátkozás, főleg ha a nyelvet törve beszélsz, nehézkes tud lenni. A fene se gondolta volna, mintahogy sok mást sem. Mielőtt aggódni kezdenétek, csak szólok, hogy minden oké és a borús gondolatok teljesen rendben vannak. Persze ha támogatni akartok és egy-egy email repül nekem, annak csak örülni tudok. Hiányoztok nagyon, a tesóim is, unokahúgi-öcsi, jó lenne átugrani játszani, meg beülni dumálni valahova, de hát olyan messze vagytok mind. Tényleg, nem gondolkodtatok abban, hogy Olaszországba költözzetek, ide a környékre?

Na, de képzeljétek pénteken érkezik kedves barátném Viki. Vikivel együtt jártunk angol szakra, Ausztrália szülöttje, magyar szülőktől, de már elég rég visszaköltöztek Magyarországra, így találkozhattunk ugye. Szóval a szak elvégzése után megpályázott egy ausztrál egyetemi helyet és mivel nagyon kis okos, most ott tanul. Szerencsém volt találkozni vele a két ünnep között egy másfél órára, Viki sajnos nem pesti, és meghívtuk magunkhoz. Ő meg Angliából fog ide repülni hozzánk, mert mielőtt visszamegy Ausztráliába, ott kutat méreggel megölt férjek feleségeiről. Érdekes ám!

Olyan mintha eltuntem volna, gondolom, mar annak, aki minden nap ramkattint. Nem igy van, csak egy picit. Ugyanis, nem volt netunk, most mar van, de ez a het a melyules idoszaka, igy nem leszek tul aktiv, bocsanat.
De annyira jo volt latni mindenkit, akivel tudtunk talalkozni, de olyan nagyon, ezt talan nehezen is fejeztem ki. De tenyleg igy ereztem. Az ottletunk vegere persze kicsinaltam magunkat, kicsit sok volt a program, igy a szilveszteri remek partira valo elindulas nagyon hosszu idobe telt.
Sikeres, boldog uj evet es nemsokara jovok tortenetekkel, foleg fenykepekkel, meg meselek Becsrol, meg a lakas csinositasarol, meg hogz lesznek latogatoim. Most azonban melyulok!!!
 

Nagy örömmel tudatom veletek, hogy megkaptam a harmadik levelet is otthonról! A szerzők nem mások, mint bátyuskám, zizzant sógornőm, unokahúgom, Emese és a kis picurka Balázs. Karácsonyi szépen megrajzolt kis lap volt, nagyon szép. Bár kicsit megázott a tegnapi rondaságban, de most már a lakásunkat díszíti!!! Köszönöm!

Tegnap este meglepetést kaptam, a karácsonyi ajándékomat, ami nem volt más, mint egy jegy a Placebo koncertre, ami tegnap este volt a Paganella hegyen, Andaloban, egy sífesztivál zárásaként szabad ég alatt, szakadó esőben, hóban!

Életem egyik legkülönösebb, pozitív értelemben, élménye volt! Mindössze 200-250 ember volt ott, gondolom a rossz időnek köszönhetően, és a banda tőlem olyan 10-15 méterre állt a színpadon. A koncert is jó volt, bár technikai problémák adódtak, aminek az énekes, Brian Molko, nem nagyon örült és emiatt 85 perc után már nem is jöttek vissza ráadást játszani. Az új albumuk turnéjának  az utolsó európai állomása volt ez a hely. Voltak nagy slágerek is, mint az Every you and every me, Taste in men és Song to say good bye. A legdurvább az, hogy május óta turnéznak és október óta legalább minden másnap valami hatalmas helyen játszanak, biztos nagyon elfáradtak. Itt vannak a fotók:

Aki nem ismeri őket, annak ajánlok néhány linket a youtube-on, hallgassa meg őket, nagyon erős!
www.youtube.com/watch
www.youtube.com/watch
www.youtube.com/watch

Az van, hogy ezt a mesét be kellett másoljam ide a blogomba, mert lehet, hogy sokan ismeritek, de én nem ismertem és nagyon szépnek, rám nézve aktuálisnak is találom. Olvasgassátok és ha van kedvetek, gondolkodjatok el rajta!
Ez az én ajándékom Karácsonyra a blog olvasóimnak :-) ! Kívánok nektek nyugalmas, frissítő gondolatokkal teli ünnepeket, szeretetet, melegséget és mielőtt belefogsza a mesébe, ha szándékodban áll, készíts magadnak egy finom teát, vagy kakaót, hidegen, melegen, édesen, ahogy szereted, és úgy fogj bele!
Boldog Karácsonyt!

LÁZÁR ERVIN: A NÉGYSZÖGLETŰ KEREK ERDŐ

BEMUTATKOZUNK

Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem. De hogy mindennap eljön! Na nem, azt már mégsem! Hogy felidézze minden: egy ferde tekintet, egy régi tárgy, egy poros fénykép, a szélfújta levelek, az eső, az eldübörgő vonatok zaja. Na nem! Alig merek már kinézni az ablakon. Ott szokott előbukkanni a Szomorúság, a faluvégi dombhát mögül. Hű, komor ám, sötétbarna! Lép egyet, s már a Ráday-kastély tetején van, még egyet, s már itt áll a vasúti kocsma udvarán; s mi neki onnan az én ablakom! Semmi. Már kopog. "Dehogy eresztlek - gondolom -, dehogy!" Törődik is vele! Átszivárog az ablaküvegen, betelepszik a szobámba. A fekete feketébb lesz tőle, a barna barnább, a pirosok kialusznak, elszürkülnek a sárgák, megfakulnak a kékek, a zöldek, mint a hamu. Reménykedem mindig, hogy nem hozzám jön. Annyian laknak errefelé... És már kopog is, kopp... kopp. Ma is elég bánatosan kelt fel a nap. "Rossz jel, hű, de rossz jel!" - gondoltam. Nézek a dombhát felé... Akár ne is mondjam: ott komorlott, gomolygott, nőtt, nődögélt. Jött. Kapkodtam a fejem, menekültem volna. De hova? Az meg ott már lépni készült. Na, néztem riadtan, mindjárt a Ráday-kastély tetején lesz. S ebben a pillanatban csöngettek. Nagyon vidáman szólt a csengő. Mert az én csengőm tud vidáman szólni, kétségbeesetten, egykedvűen. Aszerint, hogy éppen ki nyomja kint a gombot. Ugrottam, tártam az ajtót. Na, mondhatom! Még az állam is leesett. Egy macskaforma kis figura állt az ajtóban, fekete kalapban, piros ingben, farmernadrágban, a lábán ormótlan bakancs lotyogott-kotyogott. Már nyitottam a számat, hogy ilyesféléket mondjak: "Kicsoda ön, uram, és mit akar?" - de nem jutott rá idő, mert az ott kint rám kiáltott: - Fussunk! Eszembe jutott rögtön a Szomorúság. Hej, lehet, hogy már ott kipeg-kopog az ablakomon! Nosza, neki a lépcsőháznak! Ropogott a cipőnk talpa, mint a géppuska, a fordulókban meg csisz-csosz, csisszent-csosszant, aztán megint ripp-ropp, klipi-klapi... De a második fordulóban észbe kaptam. Megálltam. - Hiába futunk. Úgyis elkap. Megállt a nagy bakancsú, és szelíden rám nézett. - Mikkamakka vagyok - mondta. - Hallottál már rólam? - Még nem. - Akkor most majd hallasz - hadarta. - Fussunk! Most már nem aggályoskodtam. Futottam. Ha egyszer Mikkamakkának hívják, nem lehet akárki. Futottunk végig a falun, ahogy a lábunk bírta. A szembejövőknek kikerekedett a szeme láttunkra. Nicsak, itt fut egy medveforma férfi meg egy gyerekforma macska! Ettől elnevették magukat. A nevetés ránk is ránk ragadt, a réten már nevetve futottunk. - Az ott a Négyszögletű Kerek Erdő - mutatott előre Mikkamakka, s tudtam, ha benn leszünk a fák közt, már meg vagyok mentve. Bent az erdőben aztán kiszuszogtuk magunkat, s megfordultunk. Lássuk csak, hol az a Szomorúság! Ott volt mögöttünk. De már oszladozott, foszladozott, sápadozott, halványodott. Eloszlott lassacskán, mint a köd. - Köszönöm! - mondtam Mikkamakkának. - Ne köszönd - nevetett Mikkamakka -, ez a dolgom. Most egy pár napig itt laksz velünk a tisztáson, s meglátod, utána nem lesz semmi baj. - Mi az, hogy veletek? Kikkel? - kérdeztem, miközben elindultunk egy ösvényen az erdő belseje felé. - Jó társaság, ne félj! - mondta Mikkamakka: - Elsőnek ott van mindjárt Bruckner Szigfrid. - Az kicsoda? - Hej, micsoda nagy hírű oroszlán volt! - nézett rám Mikkamakka. - Nem hallottál róla? Artista, főzsonglőr, bűvész, bohóc, balett-táncos. Versengtek érte a cirkuszok. - Aztán? - Aztán? - mormogott Mikkamakka. - Aztán megöregedett. Meglassult, meggörbedt, meggyengült. Csak a nagy hangja maradt a régi. - Nagyhangú? - Az, az, nagyhangú. De bárcsak mindenki úgy lenne nagyhangú, ahogy ő! Majd meglátod. - Hogy került ide? - Öreg volt, nem kellett már senkinek. Rá se néztek a cirkuszigazgatók. "Mit akar ez a kivénhedt fráter?!" - azt kérdezték. Ő meg szomorkodott, csavargott, kujtorgott. Egy szép este kint ült a város szélén, potyogtak a könnyei. - S akkor jöttél te - mondtam. - Igen - nézett rám Mikkamakka -, mondtam már, hogy ez a dolgom. Jöttem, és elhívtam ide a Négyszögletű Kerek Erdőbe. Azóta is itt él. - Kettesben veled. - Dehogy kettesben. Itt él Ló Szerafin is, a kék paripa. Ő, tudod, kéknek született. Ami nem csoda, mert Ló Szerafin lócsoda. Vagyis hogy csodaló. Csakhogy az emberek nem hisznek a csodákban, a kék lovakban meg még kevésbé. Mosták, dörzsölték, szappanozták, sikálták szegény Ló Szerafint. Persze kék maradt. Erre befestették szürkére, pejre, feketére, sárgára. De egykettőre levedlette a festett szőrt, és újra kéken ragyogott. Akkor aztán minden kezdődött elölről. Majd náthát kapott szegény Ló Szerafin a sok mosdatástól. Megszökött hát, s nekivágott a világnak. Bujkált, vándorolt, igen szomorú volt. - S akkor jöttél te. - Igen - mondta gyorsan Mikkamakka. - Meg aztán itt lakik Aromo is. - Hát ő? - Aromo nyúl. Ugrifüles, nagyeszű. Úgy is hívjuk: fékezhetetlen agyvelejű. Ő meg, tudod, kint lakott a mezőn. Szabad foglalkozású nyúl volt. Káposztaszakértő. Egyszer hoz ám neki a postás egy levelet. Azonnal jelenjék meg itt meg itt, ekkor és ekkor, mert köteles elvégezni a nyúlfutás-tanfolyamot. El is ment szegény. Egy nagy épületre ki volt írva, hogy Nyúlfutást Oktató Főtanfolyam. Oda kellett mennie. Egy bizottság elé vezették. Kövér, pirospozsgás urak ültek a bizottságban. Aromo éppen mondani akarta, hogy minek tanulja ő a nyúlfutást, amikor... de a főkövér már rá is reccsent: "Na, fusson egy kört!" Aromo futott. "Rettenetes! - sopánkodtak a bizottság tagjai. - Hogy dobálja a farát, micsoda rossz lábtartás, ezt a gyenge technikát!" Aromo megint mondani akarta, hogy hiszen ő nyúl, de nem engedték szóhoz jutni. Heteken át gyakoroltatták. Nyúlfutásra oktatták a kövérek. De igen elégedetlenek voltak vele. Ilyen rossz tanulójuk még sose volt, ingatták a fejüket, és három hét múlva előhoztak egy teknősbékát. "Na, mutasd meg neki!" - mondták, s a teknősbéka fél nap alatt végigcsoszogott a kerten. "Na, látod, ez az! - mondták a kövérek Aromónak. - Ez az igazi nyúlfutás. Látod, milyen szépen ingatja a fejét, milyen kecsesen rakja a lábát?! Igaz, a gyorsaságát még icipicit fejleszteni kell, de akkor is így fut egy igazi nyúl." Aromo igen mérges lett, azt se mondta fapapucs, csak zsupsz! átugrott a kerítésen, és uzsgyi neki, vesd el magad! Isten veled, nyúlfutásra oktató tanfolyam! A kövérek meg: "Utána, utána, hiszen még nem tud rendesen futni, fogják meg!" De mire kettőt léptek, Aromo farkincája végét se látták. Nosza, vérebeket eresztettek utána. Így találkoztam Aromóval. Futott, mint a nyúl, nyomában a vérebek. - S azóta ő is itt él. - Ő is - bólintott Mikkamakka. - Meg itt él Vacskamati is. Olyasféle szerzet, mint én - nevetett rám a macskaforma képével. - Bent élt a városban, igen szerette mindenki... csakhogy... - Csakhogy? - Kicsit szeleburdi. - Az igazán nem nagy baj - mondtam. Mikkamakka elgondolkodott. - Nem nagy. Bizonyos körülmények között nem nagy - mondta kis hallgatás után. - Na várj, elmondok egy esetet. Volt ennek a Vacskamatinak egy nagyon jó barátja, egy kisfiú. Megbeszélték, hogy délután elmennek moziba. A kisfiú nagyon boldog volt, a megbeszélt találkozóra pontosan megérkezett, még két fagylaltot is vett, egyet magának, egyet Vacskamatinak. Múlt az idő, a kisfiú álldogált a sarkon, a saját fagylaltját elnyalogatta, a másik kezében meg szorongatta Vacskamatiét. De Vacskamati csak nem jött. A fagylalt már olvadozni kezdett, csöpögött az aszfaltra. De Vacskamati csak nem jött. Elolvadt a fagylalt, már csak a lucskos tölcsért szorongatta a kisfiú, de Vacskamati csak nem jött. Mert mi történt? Elindult ugyan Vacskamati a találkozóra, de útközben találkozott egy másik barátjával, aki éppen a Vidám Parkba igyekezett. "Jaj de jó - kiáltotta Vacskamati -, megyek veled!" A kisfiút azon nyomban el is felejtette. Bementek a Vidám Parkba, hullámvasutaztak, gokartoztak, virslit ettek, táncikáltak, s egyszer csak az óriáskerék tetején Vacskamatinak eszébe jut a kisfiú. "Jaj!" - kiáltja, és már ugrik is ki, majd a lábát töri, és fut a megbeszélt helyre. A másik barátja meg nem tudja, mit gondoljon, ő is kiugrik az óriáskerékből, de akkorra Vacskamati már eltűnt a tömegben. Nagyon elszomorodott a másik barátja. Igen nehéz lett a szíve. Vacskamati meg fut a sarokra, de a kisfiú már nincs ott, csak egy szétmázolódott fagylaltpacni az aszfalton. Igen elkeseredett Vacskamati, hogy ő most ekkora bánatot okozott a kisfiúnak is meg a másik barátjának is. Hazament, sírdogált, rídogált. Aztán másnap kezdődött minden elölről. Nem múlt el nap, hogy bánatot ne okozott volna valakinek a szeleburdiságával. De legfőképpen magának, mert minden este keservesen megbánta, amit aznap rosszul csinált, és sírdogált odahaza. Akkor aztán... - Becsöngettél hozzá - mondtam. - Be - bólintott Mikkamakka. - Elhoztam ide. - Most is olyan szeleburdi? - Most is - mondta Mikkamakka -, de azért majd megszereted. Mi is szeretjük mindannyian. Még Nagy Zoárd is szereti. - Az kicsoda? - Nagy Zoárd a lépkedő fenyőfa. - Tud menni?! - Tud. Azt kérte annak idején egy tündértől, hogy engedje őt vándorolni. Nem akar örökké egy sziklás hegyoldalban állni egy tölgy meg egy bükk szomszédságában, örökké ugyanazt a völgyet nézni, ugyanazt a folyót. "Pedig nincs annál szebb - mondta neki a tündér -, mint háromszáz évig nézni egy völgyet. Egy percig nézni nem érdemes, húsz év nagyon kevés rá, de háromszáz év... az igen!" De Nagy Zoárdnak aztán beszélhetett! "Jól van - mondta a tündér - mehetsz!" Na, el is indult Nagy Zoárd. Megjárta a sivatag homokját, a tengerek partjait, szigeteken járt, délszaki földeken, jéghideg északon. Talán nincs is olyan hely, ahol Nagy Zoárd ne járt volna. Igen ám, csakhogy egyszer elkezdett sajogni a szíve. Újra látni szerette volna a völgyet, a folyót, szeretett volna elbeszélgetni a tölggyel és a bükkel. Fogta magát, hazament. Van lába, megtehette. Otthon aztán úgy érezte, hogy ez nem ugyanaz a völgy, nem ugyanaz a folyó, s a tölgy se meg a bükk se ugyanaz. "Ez nem ugyanaz a hely, ahol születtem!" - kiáltotta, és nekivágott a világnak, hogy megkeresse azt a völgyet, azt a folyót, azt a bükköt és azt a tölgyet. Járt, járt körbe a világban örökké, szakadatlan. De hogy találta volna meg, amit keresett?! Belefáradt, elszomorodott. - És akkor találkoztatok. - Igen - mondta Mikkamakka -, találkoztunk. - Köztetek jól érzi magát? - kérdeztem. - Járkálhat kedvére, álldogálhat kedvére - mondta Mikkamakka. - Lehet, hogy néha elvágyódik. - Miért nem megy akkor el? Mikkamakka elmosolyodott. - Mert tudja, hogy szükségünk van rá. Karácsonykor feldíszítjük, gyertyákat teszünk rá. Ha elmenne, ki lenne akkor a karácsonyfánk? S boldog ám ő is a gyertyáival meg a díszeivel, csak látnád! - Talán egyszer meglátom - mondtam. - Lehetséges - bólintott Mikkamakka, és kicsit abbahagyta a beszédet, mert éppen hegyre kapaszkodtunk. Csak fönn a csúcson szólalt meg újra. - És velünk van Szörnyeteg Lajos is. - Szörnyeteg? - csodálkoztam. - Annyira csúf? - Hát nem valami nagy szépség, az biztos - mondta Mikkamakka. - De csúfnak se csúf. Mondjuk inkább csúnyácska. Meg hát... - elhallgatott. - Meg hát? - Nem is egy lángész. Tudod, olyasféle, aki egy hétig is eltöpreng azon a kacifántos kérdésen, hogy mennyi kettő meg kettő. És egy hét töprengés után nagy boldogan kisüti, hogy öt. Na de ha arról van szó, hogy éhes vagy, és Szörnyeteg Lajosnak egy darab kenyér van a kezében, szemvillanás alatt megfelezi veled. Ha valami bajod van, mindenkinél hamarabb észreveszi, és mindenkinél hamarabb próbál segíteni. Úgy is hívjuk: a legjobb szívű behemót. - S ő hogy került ide? - Tudod, milyenek az emberek. Mást se tettek, csak nevették szegény Lajost. Járatták vele a bolondját. Elküldték a patikába velős csontért. A henteshez meg aszpirinért. És ő meg ment, segíteni akart. Gondolhatod, mekkorákat nevettek rajta. Egyszer igen éhes volt, és meglátott egy böhöm embert. A böhöm ember nagy szelet húsokat evett kenyérrel meg kovászos uborkával. A kovászos uborkát igen szereti Szörnyeteg Lajos. Jó messziről, vágyakozva nézett a böhöm ember felé. Az meg odakiáltott neki: "Látom, éhes vagy! Szaladj el, hozzál nekem fából vaskarikát, és akkor kapsz a húsból meg az uborkából. Kenyeret is kapsz!" Lajos már futott is. Majd csak megleli valahol azt a fából vaskarikát. Ami nincs is. - És meglelte? - Meg - bólintott Mikkamakka. - Mert találkozott velem. - Azóta itt lakik a Négyszögletű Kerek Erdőben - mondtam. - Itt - folytatta Mikkamakka -, akárcsak Dömdödöm. - Kicsoda? - Dömdödöm. Azért nevezzük így, mert csak annyit tud mondani: dömdödöm. - Semmi mást? - Semmit. De azért nagyon jól megértjük, akármit is akar mondani. Néhány nap alatt te is megérted. - Ő meg, ugye, azért jött ide, mert odakint senki se értette meg, és ki is nevették - mondtam. - Lehet - válaszolta Mikkamakka -, magam sem tudom pontosan. De Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl azt állítja, hogy Dömdödöm tudna beszélni, csak nem akar. - És miért nem? - Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: "Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!..." Mi az hogy "de ha még egyszer" - gondolkozott Dömdödöm -, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt. Világéletükben gyűlölték egymást. "Ejha!" - mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre. Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. "Én szeretem az embereket - ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával -, de azt nem tűrhetem...!" - óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával. "Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!" - mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott. S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: "Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem." Erre már igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak : "Én igazán szeretlek." "Mi az hogy `igazán`?! - háborgott magában Dömdödöm. - Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem." S akkor elgondolkozott ezen a `szeretni` szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból, és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: "Dömdödöm." Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm. - És akinek azt mondta, hogy dömdödöm, megértette őt? - kérdeztem. - Egészen bizonyos lehetsz benne - mondta Mikkamakka -, ámbár könnyen meglehet, hogy ezt a történetet Aromo találta ki, és Dömdödöm tényleg nem tud mást mondani csak azt, hogy dömdödöm. - Már tudom is, hogy kinek mondta - csillant fel a szemem, de Mikkamakka nem válaszolt. Előremutatott. - Odanézz! Ott vannak. Bizony ott voltak valahányan. Futottak elénk. "Isten hozott benneteket!" - kiabálták. Ölelgettek engem is, mintha ezer éve köztük laktam volna. Egyszer csak a nagy lármában hozzám fordult Mikkamakka. - Akartál valamit mondani? - Csak azt akarom... csak annyit akarok - dadogtam a hirtelen felzengő csendben -, hogy dömdödöm.

Drága angolhonból ismert, tündér leány, nagyon köszönöm a hosszú kiadós levelet!!! Tegnap este Bolzanoból hazajövet, na jó inkább már éjjel belekukkantottam a ládába és megleltem a levelecskét! Nem volt baj, hogy késő volt, gyorsan elolvastam az ágyba és utána sokat gondolkodtam.

December 24-én megyünk haza, Szentestére érkezünk és január 2-a reggeléig maradunk. Lehet, hogy ezt már korábban is írtam, de az a biztos, ha most utoljára...Szóval egy izgi, látogatósos időszak lesz nekünk, amit már nagyon várunk.

A mai nap híre: megszületett Schafer Zsófi!!! 3990 gram és 59 cm! A mai napon 11 óra 3 perckor. Szuper. Olyan jó érzés, mert annyit gondolam rájuk most és mindenki jól van és a baba meg kinn. Isteni!

Ma elmentem itt Trentóba egy most nyílt szalonba Elenával. Elena Lori barátjának a felsége, mind a hárman, sőt már talán mondhatom mind a négyen barátok vagyunk. Elena a második babáját várja és Lorinak a munkatársa  félállásban (ők ketten dolgoznak az alapítványnál) és nagyon kedves, segítőkész. Ő ajánlotta fel, hogy mzívesen elkísér a boltba ruhát nézni. Így elmentünk és nagyon különös ez a bolt. Az eladók nagyon furcsák, idősek és nagyon ódivatúak az öltözködésben (tele sminkkel), ami azért érdekes, mert a bolt meg nagyon modernnek tűnik az első látásra. Csak rövid ruhát akartam próbálni, mert hosszúban már láttam magam otthon és nagyin tetszett, de még nem tudom, hogy pontosan milyet is szeretnék. Vagyis a felső része már megvan, de az alsó hosszúságán még gondolkoznom kell. Remélem a két ünnep között tudok találkozni a varrónővel és eltudunk kezdeni együtt gondolkodni, bár azért még van idő. Nagyon izgalmas ez a része is az esküvőre való készülődésnek. Otthon majd el is megyünk az Olasz Nagykövetségre a papírokat intézni, majd az Országos Fordítóirodába leadni, hogy haladjanak a dolgok. Az a jó, hogy nagyon nem kell sietni, mert az időpont fix!!!

Ma pedig megyünk vacsorára egy olyan párhoz, amelyik férfi tagjával Lori együtt utazott a repülőn, amikor hozzám jött. A helyzet hasonló: olasz férfi (félig magyar) magyar barátnővel. Amikor repültek, akkor a férfi, Marco is a kedveséhez jött. A lány nyáron kiköltözött és Bolzanoban laknak, az Trentótól olyan 45 percre van autóval. Már két-három hete van arról szó, hogy találkozzunk, de ma este tényleg fogunk, aminek nagyon örülök. Kiváncsi vagyok Adrienn hogyan érzi magát, az előnye, hogy ő tud olaszul, bár Marcoval magyarul beszélnek.
Szép estét mindenkinek és azt hiszem Éváéknak mostanában születik meg drága kis Zsófijuk!!!

Ne csak azért, mert iszonyatosan szórakoztató, zseniálisan megírt, hanem mert olyan rétegeket mozgatott meg, gondolatokat indított el nálam, hogy az érdekes... Ugyanakkor a főhősei mellett teljesen normálisnak érezheted magad, bár mégis képesek arra, hogy felforgassanak kicsit és lehetetlen nem átgondolni az ő fejükben történteket, tehát a gondolataikat. Ma végeztem a High fidelity-vel, ami azért különösen jó, mert ez már a második könyv egymásután egy huzamban, valamint mert letöltöttem a filmet és ma azt is megnéztem, mintegy szinkronban a könyvvel.

Az van, hogy könnyű azonosulnom velük olyan nagyon, olyan mintha elvesztették volna vagy méginkább eltévesztették volna a helyet, az időt, a kort amiben éppen vannak. Közben pedig annyira gyerekek, gyerekesen önzőek és elvhűek. Erről jut eszembe ti már valaha írtatok listát a ti top 5 bármiről? Top hit filmek, albumok, zeneszámok vagy akár a kedvesed vagy sajátod :-) 5 legidegesítőbb vagy legszédítőbb tulajdonságát? Elgondolkoztam most ezen, hogy írjak-e ilyet, lehet, hogy fogok. Sőt...

Koszonom, koszonom, megkaptam az elso irott levelet Magyarorszagrol!!! Kedves extanitvanyom orvendeztetett meg, Gabor. Volt benne Bator Taboros kepeslap, meg sajat keszitesu meglepetes lapok, nagyon orultem nekik.
Ha te is kedveled a hagyomanyos levelezesi format, ne tartsd vissza magad, nemcsak orulok, de ha tudom milyen cimre, akkor valaszolok is ebben a formaban!

Hajra!

Kicsit elmaradtam az írással, ne haragudjatok, de a múlt hétnek csak három napja volt munkanap és mindig volt mit csinálnom.
Elkezdtem az új nyelvcsoportot, ez a szervezett, ugyanazokkal a diákokkal, egy tanárral, heti két alkalom, alkalmanként két óra. A tanár szimpatikus, kedves, ami jó, meg nekem is nagyon fontos, hogy milyen is és azt hiszem vele könnyű lenne együtt dolgozni. Aztán a csoporttársak is viccesek: két pakisztáni fiú, egy tájföldi nő, egy román nő, egy német lány és egy kínai férfi. Többen vagyunk a csoportban, de egyenlőre az első órán ezekkel az emberekkel találkoztam. A csoport szintje úgy látom elég alacsony nekem megint, hiába volt a teszt, nyelvtanilag alacsony, beszélni jobban tudnak. Sőt van köztük olyan is, aki már évek óta itt van, dolgozik meg minden, nem is értem, hogyhogy csak most jött az ötlet, hogy tanuljon. Végül is mindegy. A pozitív az, hogy beszéltem a tanárral és mondta, hogyha a csoportot továbbra is alacsonynak tartom, akkor átküld majd másik csoportba. Remélem, minél hamarabb kiderül ez,  a közös szintet próbálja még csak belőni a tanár.

Tartottam két nyelvórát, már pénzért. Két embernek egyszerre tartom az órát, nagyon érdekes és élvezetes és végre valami kis pénz is csöpög nekem. Az egyik FCE vizsgára készül, a másiknak meg a munkakörében van szüksége rá, abban témakörben szeretne fejlődni. Van benne újdonság és az, hogy ketten vannak, sok mindent megváltoztat, kb. egy szinten is vannak, ez segít is. A másik lánnyal nem tudtuk elkezdeni, mert nagyon elfoglalt, két gyereke van, az egyik még 1 éves sincsen, dolgozik és egyedül neveli őket, így érthető. De valószínűleg majd a jövő héten. Elkezdjük vagy az Újévben!

Torinó! Sokan írtatok, hogy milyen szépek a képek, sőt még valaki meg is kérdőjelezte, hogy mi csináltuk-e a képeket. IGEN!!! Büszkén vállaljuk, néhány szerintem is jó lett. Lori nagyon ügyes és nekem is vannak jó pillanataim. Szavazhatnátok a kedvenc képetekre, tényleg szavazzatok kedvenc torinói képetekre! Küldjétek el emailen a számát és én meg gyűjtöm az eredményeket! Olyan kis naív vagyok, de bízom benne, hogy egy-két választ azért kapok!

Ittunk Bicerin-t (ejtsd: cs-vel). Ez egy torinói sajátosság, ami kávé, forró csoki és hab keveréke. Hétfő reggel mentünk el Ferrio szerint a legjobb bicerin-es helyre. Kicsi édes kis üzlet tele volt emberekkel, 10 percet vártunk, hogy be tudjunk jutni és 5 euro-ért (igen, elég drága a bicerin, de megosztoztunk Lorival ) inni egyet.
Ha Torinóban jártok, ki ne hagyjátok!!! December 5-én volt a nem szeretjük Berlusconi-t nap Olaszországban. Valami lilát kellett felvenni annak, aki támogatta ezt az ötletet. Vicces, hogy aznap véletlen egybeesésként rajtam csak lila dolog volt, még a fülbevalóm is a lila zsiráfos lógott a fülembe. Megérkezésünk után (4 óra Vigoloból az út) egyből elmentünk barangolni metróval a városba. A metrót (ez az egyetlen vonal és a téli olimpiára építették ki) a londoni Jubilee line mintájára készítették, ezért a megállók zártak, nem lehet lelépni, beesni, öngyilkosságot elkövetni úgy, hogy a szerelvény alá ugrasz, mert az be van zárva egy áttetsző fallal. Amikor a metró érkezik, ami önvezérlésű, tehát nem ül benne vezető, beáll a helyére és az ajtók (a műanyag falon levő és a szerelvényé) egyszerre nyílnak ki. Nagyon szép. Lehet, hogy a 4-es metró ha egyszer elkészül hasonló lesz. Ki tudja???
Benn sétáltunk sokat, összefutottunk Elenával és együtt mentünk tovább. Benéztünk egy Camper boltba is. Ez egy spanyol álommárka. Gyönyörű cipőik vannak és bár elég drága, de a minőség remek, hosszú évekig kitart. Itt van néhány fotó, hogy érzékeltessem a stílust, na meg a weboldal, ha valakit érdekelne, nagyon cool!!!shop.camper.com

Aztán együtt vacsoráztunk egy helyen: In vino veritas. Olyanok ezek az étkezések, mint amikor otthon többen inni ülünk be. Több mint három órát töltöttünk el itt együtt és egy előételt, meg egy főételt ettünk, közben finom vörösbort és vizet fogyasztottunk. Persze ment a beszélgetés, a viccelődés, mindez a kaja köré illesztve. Annyira érdekes ez és olyan olasz!
Majd éjjel megérkezett a Mikulás! Rakott mindenki cipőjébe egy kis csokit. Itt a Télapó (Babbo Natale) a karácsonyi ajándékot hozza, így nekik teljesen új és kicsit érthetetlen volt, hogy miért is kaptak csokit az éj leple alatt, de azért igyekeztem őket felkészíteni a kulturális különbségre. Elmondtam, hogy itt nálunk Jézuska hozza az ajándékot, nem a Télapó, nekünk van a külön napunk a Télapónak. Nekik meg van egy Befana nap, januárban. Ez a Befana egy boszorkány, nagyon csúnya. Ha jó voltál az előző évben, akkor csokit hoz neked, ha nem, akkor szenet. Vicces…Beszéltük is Lorival, hogy melyiket tartsuk majd meg, hogyan legyen, hogy a leendő gyerekeink ne kerüljön teljesen lehetetlen helyzetbe az iskolában. 

Erről jut eszembe tegnap feldíszítettük a fánkat. Szép műfánk van, kb. 165 cm magas, tavaly vettük és idén kapott még több díszt. Olyan a fa, amilyennek a gyerekek rajzolnának le egy fát: szabályos, piros, zöld, arany díszekkel tarkított. Itt van néhány kép a tegnapi alkotás folyamatáról. Jövőre beruházunk még égőre, de annyira meghozta a hangulatot a lakásba. Sőt, ajtódíszt is félig vettünk, félig csináltunk, még a lenti bejáratin is van egy apró dísz, amit tavaly a Julcsitől kaptam. Csak egy L betű hiányzik róla…

A karácsonyi bevásárlás is megtörtént szombaton, mindenkinek jut majd valami kedves apróság. Nagy karácsonyi vásár volt itt Trentóban a hét végén tele kis felállított standokkal, mindenféle giccset, vackot árultak. Nagyon sokan voltak a városban, ki is múltunk Lorival, de nagyon sikeres volt a nap, eredményes.

Visszatérve Torinóra, kicsit elkalandoztam, sok mindent láttunk: a 165 méteres Mole, amit Alessandro Antonelli épített, eredetileg zsinagógának szánta, de túl sok ideig épült és sokba került. Ez egy nagyon magas tornyú épület, amiben mozi múzeum van, hihetetlen modern. A kis tornyába olyan lifttel tudsz felmenni, ami csak a zsinegeken mozog, nem veszi körbe felvonótér. Majd egy másik épületet, amit szintén ő épített (a durva az ebben, hogy mindez több mint 150 évvel ezelőtt történt). Ez egy olyan ház, ami egy ember magán területén épült, és mivel az pici volt ezért a háznak a szélessége egy ponton 50 centiméter, hihetetlen ránézni ebből a szögből.
Voltunk a Cappucino-n, ami magasan van egy dombon, tele karácsonyi fényekkel, úgynevezett artist light-okkal. Gyönyörűen belátni Torinót innen, sőt tisztább időben gyönyörűen kivehetőek az Alpok hegycsúcsai, amik mások, mint itt a keleti részen. Ott sokkal hegyesebbek, itt jobban elterjedőbbek. Voltunk a főtéren, ahol a régi királyi palota van, meg az a templom, ahol a torinoi leplet tartják, ennek másolatát a St. Lorenzo templomban meg is lehet tekinteni. Majd az ősrégi római városfal, és a római romok, maradványok, amik szintén gyönyörűek. Rengeteg helyen sétáltunk. Van egy palota, ami régen a királyi családé volt, de már egy jó ideje egyetemnek használják és Elena például itt tanult építészetet. Nem rossz azért…
Képek megtekinthetok:
picasaweb.google.it/nagy.rita/Torino2009

Nagyon szép Torino. A legjobb ebbe a két és fél, három napban, hogy igazából végigsétáltuk Torinot. Na persze nem az egészet, de a látványos részeket mindenképpen, közben nagyon finomakat ettünk, ez már kezd meglátszani rajtam :-)
Ferrio és Elena pedig végig a kisérőink voltak, nemcsak nekünk, hanem Cice-nek is, aki szintén egy barátjuk Bologna-ból. Íme egy kép, ahol mindannyian rajta vagyunk.
Holnap majd írok többet, most fordítok, meg olaszozok, aztán megyek a suliba. Sőt, holnaptól kezdődik az új kurzus, remélem, jó lesz, nagyon várom! Arrivederci!

Ez a bejegyzés IPhone segÍtségével készült, eddig, csak meguntam. De nagyon tetszik, hogy a technika milyen lehetőségeket is biztosít a számunkra.
Szombaton utaztunk Torinoba, meglátogatni Elena-t és Ferrio-t.  Ők egy pár, Lori Ferrio-t ismeri már gyerekkora óta, mert Ferrara-i mind a kettő, Elena Ferrio barátnője már lassan három éve, nagyon édes egy pár. Tavaly már találkoztam velük, három napot, akkor is egtt töltöttünk Torinoban, januárban ők jönnek Vigolo Vattaróba látogatóba. Itt van egy kép róluk:

Ezek az falevelek olyan szépek, meg a táj is olyan csodás színkavalkádos pompába öltözik, öröm csak nézni nézni és elmélázni azon, hogyan lehetséges, hogy ennyi szín van a világon. Lilás, barnás, zöldes, sárgás színek sokfélesége. De aztán ott van ami utána jön: a téli kopárság, kietlenség és a korán érkező sötétség.  Persze ha a táj hóba burkolózik, fehér ruhával takarja el csupaszságát már könnyebben telik el a nap, de egyébként csak a nap sugaraira vágyom, hogy megsüssék az arcom, hogy érezzem a természet ereje hatalmas, és visszatérése minden nappal csak közelebb van. Vannak napok, amikor ezt nagyon nehéz hinni, meg látni.
A mai egy ilyen nap volt.

Igen, most találkoztam a második jövőbeni tanítványommal. Az első leendő nővére, nagyon kedves ő is. Mindenki olyan kedves velem. Amikor jöttem vissza az irodából, Cristina, akivel nyelv exchange-et folytatunk, utánam kiabált az autójából, hogy üdvözöljön, pedig tovább is mehetett volna, én nem láttam őt. Nagyon jól esett! Meg hívtak eladni ékszereket, ha lenne sok készen, akkor mennék is, meglátom, mennyi anyagom van otthon, lehet, hogy csinálok néhányat, a következő bolhapiacig még sok idő van hátra (december 19-én lesz).

Végre lesz egy tanítványom, akit taníthatok és ezért még pénzt is kapok végre! Nagyon örülök neki, meg kell ünnepelni. Azt is, hogy tegnap voltunk pont 15 hónapja együtt, jó nem? Nagyon izgalmas minden, márcsak azért is, mert nemsokára, akár néhány napon belül egy kisbaba fog megszületni: Éva és Zsolt Zsófia nevű kislánya. Nagyon izgulok és külön öröm az, hogy Éva egyre növekvő pocakját és változását ilyen jól megfigyelhettem. Sokat tudtam meg arról is, hogy van olyan, hogy babahordó kendő, ami jó a babának, mert közel van a mama szívéhez és teste melegéhez. Azt is megtudtam, hogy vannak mosható pelenkák, na nem azok, amiket még a gyermekkorunkban használtak, hanem modern, természet és bababarát fajták. Nyílván egyszerre nagyobb befektetés, de hosszú távon nagyon megtérülő!

Kaptam tegnap kommenteket, nagyon örültem, szeretném nyílvánosan is megköszönni. Köszönöm szépen!!!
Ma gondoltam bele, hogy jajaj 3 hét múlva karácsony és én még a kis listámat sem kezdtem el, nade azt hiszem ez minden évben így van, ezért nem aggódok miatta túlságosan. Idén nem tudok zsákokat varrni, nincsen Ábel drága mamája itt Trentóban a varrógépével, ezért az ajándékaim környezetvédelmi okokból idén sem lesznek csomagolva, csak egy újrahasználható madzaggal lesznek átkötve. Jövőre ám beruházok egy varrógépre, hogy szép terítőket, ágyneműket és ajándék zsákokat varrjak. AZtán ki tudja, még a végén beletanulok a szoknya varrásba, Zsuzsi majd segít! :-)

A Bátor Tábor irodával álmodtam. Hiányoznak ők is, a munka is, a pletykák, a fejlődéstörténetek, a kreatív ötletek. Jó lenne dolgozni, de kitartóan várok és nyomom az olaszt meg az interjú gépelést. Nehéz magamtól úgy struktúrálni a napomat, hogy olyan dolgok is belekerüljenek, amikre nem vagyok annyira motivált. Na de majd jön az erőszak és segít, igyekszem...csak mindig jön egy kifogás, jaj ma olyan rossz idő van (és igaz a kifogás), nem tudok ma kegyetlen lenni magammal és így tovább.

Hétvégén megyünk Torinoba, meglátogatni Lori barátját Ferrio-t és tündéri, belevaló barátnőjét Elena-t. Lehet, hogy mások is jönnek Ferrara-ból. Tavaly októberben három napot voltunk már náluk, nagyon érdekes és persze szép város ez a Torino is. Igazából itt Olaszországban a legtöbb ház és utca vagy tér mind nagyon különleges: hasonló egymáshoz mégis kicsit más.
 

Ferraraban töltöttük a hétvégénket, nagyon jó volt, találkoztunk Lori barátaival egy kisebb házibuli kereteiben, a családjával persze és egy focimeccsre is ellátogattunk.

Vasárnap délután 14.30. Ekkor kezdődik a meccs, hogy a játékosok még lássák egymást és a labdát is. A csarnok nagy része tele van, egy elszeparált részben kicsit távolabb a vadul szurkoló hazai közönségtől, az ellenfél csapata. Spal-Reggiana a mérkőzés két főszereplője. Spal, Ferrara 1907-ben alapított csapata, aki régen még elsőosztályba, már csak harmadosztályba rúgja a bőrt. Tavaly ilyenkor szerződött le egy magyar játékos oda, de már nincs ott és az előző edzőjük, aki most ment el, korábban valamilyen balatoni csapat edzője volt. Sok a magyar vonatkozás!!!

Reggianaról kevesebb infóm van, Reggio Emilio foci csapata. Az idei bajnokságban Reggiana jobb helyen áll, legalább 3 ponttal vezet Spal előtt, így ez a meccs valóban nagy fontosságot élvezett. Lori, az apukája Claudio és ferrarai barátaik, érthetően, nagy Spal szurkerek.
A mérkőzés elkezdődött és nagyon érdekes volt látni, hogyan is viselkednek a drága szurkolók. Hozzáteszem én nem voltam még foci meccsen, ilyen nagyon sosem még, de felidézte benem azokat az időket, amikor sok Vasas kézimeccsre jártunk ki még 11-13 éves korom között. A legjobb terep a csúnya szavak megtanulására. Sokat tudtam, de ebben még jobban elmélyült a szókincsem. A mérkőzés egyébként kicsit unalmas volt, nem volt egyik csapat sem túl jó formában, nem annyira láttak a pályán és nem tudom néha az az érzésem volt, hogy nem akarnak futni. Hasonlított a magyar focihoz sok mindenben, persze ez csak az én meglátásom, nem akarok senkit megsérteni :-) !
Volt egy pillanat a meccsen, ami egy ritka pillanat az életemben, és amikor megtörténik, akkor is többnyire a káoszban, felfordulásban, hangzavarban sikerül éreznem. A teljes önfeledt boldogság érzése volt ez. Minden könnyű ilyenkor, minden értelemben. Olyan elérzékenyülő, szeretettel teli, minden a helyére kerülő. Átértékelődik minden, meglátom az életem lényegét, látom, hogy jó irányba haladok és nagyon boldog vagyok. Vajon mi az oka annak, hogy ezek az érzések utána egyszer csak elillannak, hova tűnnek. Tudom, hogy bennem vannak de valahogyan nem tudom most előhívni őket. Mindez egy foci meccsen...