Csütörök este egy fantasztikus dokumentum film volt a moziban, nagyon megható és durva, ha tehetitek nézzétek meg, itt van a weboldal thepriceofsugar.com, ahol többet olvashattok az egészről. Azon a szigeten játszódik, ahol Haiti és Dominikai Köztársaság helyezkedik el. Haiti az egyik legeslegszegényebb ország a világon ezzel szemben Dominikai Köztársaságon rengeteg a cukornád és rengeteg turista megy oda, kicsit jobban megy nekik. A cukornád ültetvények egyik legnagyobb tulajdonosa a Vicini család, akik az ültetvényükre haiti munkásokat hoznak, a papírjaikat elveszik, kis barakkokban (mint a kényszermunkásoknak Auswitzban) rakják őket, fegyveres őrök vigyáznak rájuk, és nem kapnak pénzt, csak utalványokat, amit egy helyen tudnak beváltani. Természetesen a munkások dolgozni akarnak jönni, és Haitiban akik összegyűjtik ezeket az embereket az ültetvényekre, munkát ígérnek nekik és jó fizetést. Persze miután megérkeznek oda, a papírjukat elveszik és azok nélkül esélytelen, hogy akármelyikük hazajusson még egyszer. Ide érkezett egy pap, Christopher Hartley (itt olvashattok ròla: en.wikipedia.org/wiki/Christopher_Hartley), aki Teréz anya mellett szolgálta a szegényeket és próbált segíteni a haiti munkásoknak. Természetesen a pénz és a hatalom, ami a Vicini család kezében összpontosult, hosszú évek munkájával elérte, hogy a Vatikán elmozdítsa a papot innen, aki jelenleg Etiópiában próbál segíteni. Hihetetlen dolgokat csinált azalatt az évek alatt, amit itt töltött. Persze többször kapott fenyegetőlevelet a családtól és a dominikaiakat is ellene tudta az emberek lefizetése és a média által (aminek egy része szintén a család kezében összpontosul a másik része, pedig nem kívánja elveszíteni a család támogatását) uszítani. Azzal a kikiáltással, hogy a pap védi a haitiaiakat, őket segítette, nem a dominikaiaknak. Közben a dominikai család hozza oda ezeket az embereket dolgozni, és nem biztosít számukra élhető életkörülményeket. Nyílván az uszítás nem volt olyan nehéz dolog, mert a két ország között jelentős feszültség és ellentét van egyébként is.

Hayley atya elérte, hogy az őrök ne viseljenek fegyvert. Állami pénzből (az első alkalom, hogy haitiaiak segítésének céljára adtak pénzt) építetett kis házakat, amiknek egy részét a haiti munkások kapták. Ugyanebből a forrásból konyhát építetett, ahol napi egyszer a gyerekeknek normális ebédet tudnak adni, így megoldva, hogy legalább napi egyszer tápláló ételt kapjanak. Kijárhatnak a barakkból, bár papírokat nem kaptak, így nem mehetnek messzire, mert egy ellenőrzés esetén nem tudnak mit felmutatni. Fix összegeket kaptak, vitt oda orvosokat, megvizsgálták és ellátták a gyerekeket, felnőtteket. De már nincs ott, ki tudja, hogy most mi van ezekkel az emberekkel.
Kérlek, ha tehetitek a cukrot is a fair trade helyeken vegyétek, a lista az előző oldalon! Mi ma vettünk etiópiai kávét a Mandacarù Fair Trade boltban Trento-ban. 

Sőt, ma voltunk (minden második szombaton van Trento-ban) a bolha piacon. Nagyon szép dolgok vannak, tényleg olyan, mint otthon a Pecsában. Bár nincsen annyi ruha, sőt…de csodás dolgok vannak, mindenféle a kávédarálótól a tányérokon át a lámpásokig. Vettünk három apró dolgot: egy szép kör alakú fém tálcát a kávé felszolgálásához, aztán egy másikat, ami nagyon retró, olyan 60-as, 70-es évekbeli, majd egy nagyon cuki papucsot, olyan Tirol stílusút. Mindössze 6.50 –ért.

Aztán most itt van Lori apukája, Claudio és egy ezermunkás férfi, Antonio. Elhozták Lorinak az egyik szekrényét Ferraraból, amit kicsit másképpen kell összeállítani. Most jól is jött neki ez a munkalehetőség, mert ukrán és nem kap normális munkát. Mi lesz velem??? Nagyon szimpatikus egyébként és kedves. Főztem, de csak nagyon egyszerűt lehetett, mert Claudio nem szereti az újdonságokat, így gombapaprikást csináltam, amit tésztával fogunk enni. Tegnap sütöttem is, megsütöttem a torta di grana saracino-t, amiről meséltem nektek hétfőn, képet is mellékeltem. Nagyon finom lett!

 Az van, hogy nagyon fog hiányozni a Lori, már olyan jól megszoktam az itt töltött napokat, a ritmust, furcsa lesz visszaállni egy másikra megint egy hétig. Tildinél fogok lakni, édes volt és befogadott. Azért annak örülök, hogy látni foglak titeket, meg a tesóimat, a családomat. Meg lesz rendesen tennivaló is. Találkozom a témavezetőmmel is, meg hivatalokba fogok menni, hogy megtudjam nyitva vannak-e a két ünnep között a hivatalok, ahonnan papírok kellenek az esküvőhöz, fogorvos, kozmetikus, könyvtár, antikvárium, ilyenek… 

Remélem, ha nem is találkozunk, de legalább beszélünk, most, hogy otthon leszek, a számom, aki még nem tudja az újat: 06-70-281-6630. Csók.